„Vannak az életben történetek csodálatos barátságokról, sikerekről, szeretnivaló ripacsokról, akiknek minden összejött az életben. Nos, ez a történet nem ilyen. Ki ne hallott volna „Titus és Filemon”-ről? Na ugye, hogy senki. Pedig eredetileg róluk mintázták a „Szerénység” szobrát, de az olyannyira nem hasonlított, hogy azonnal az enyészeté lett. Már-már szánalmas, mennyire nem körülöttük forog a világ, mikor feltűnik Nadja, és ez a forgás beindul. Aztán egy teljes fordulat után leáll, és megkezdődik a lejtőn való lassú csúszás. Ezt csak egy igazi Nő tudja megakadályozni… Lelök a francba. Hülyének lenni szabadság, ne próbáljuk ki, mert a végén még megéri!”

„A Mindennapi tenyerünket olyan színdarab, melyet egy volt színész és költő írt – színészekről. Két színész barátságáról és egy soha be nem teljesült szerelemről. Színdarab, melyben megemlítik, hogy Isten nélkül nem lehet színházat csinálni és fordítva: ahol nincs jelen Isten, ott nincs színház.

Színdarab a végsőkig kizsigerelt tehetségről és szellemről és a vágyról, hogy világhírűek legyünk. Hogy nyomot hagyjunk magunk után a megszületett isteni pillanatról. És arról a pokolról, hogy ez lehetetlen. De hogy neki kell futni, meg kell próbálni mégis, újra és újra. Arról, hogy a sikerért néha a legbensőbb titkainkat is kiadjuk és hogy a sikerért a legmélyebb szövetségek: a szerelem és a barátság is olykor árulás tárgya lesz. Arról, hogy nincs szemérmesebb állatfajta egy színésznél. És galádabb és féltékenyebb és sebezhetőbb és okosabb és butább is kevés.

Színdarab arról, hogy a színházban a bűn és a bűnhődés is munkaeszköz. Ahogyan az ártatlanság is az. És a gyermeki álmok és fantázia is. És a humor is. A Mindennapi tenyerünket… egy színházi szellem tündöklése. Szertelen, érzéki, szomorú és vicces.

Tóth Attila méltó főhajtása legjobb barátja, Benkő Géza előtt.”