„A Soóky-darab egy búcsi Godot-ra várva. Az apa, mindenki Papája, de végig nem tudjuk, hogy létezik-e, vagy sem. Mindenki a maga módján viszonyul a Papához, mindenki mást vetít bele: egy hiány, egy vágykép, minta, vagy idol, igazodás pont. Akár egy isten, aki mindenféle alakban időnként közénk keveredik, s mi nem vesszük észre, hogy ő az, és ebből nagyon mulatságos helyzetek adódnak. A Papa, ha meghal egy családtörténet, ahol az apa vagy meghalt, vagy nem halt meg, de épp folyamatban van a halála. A családtagok a temetésről intézkednek, a temetésre érkezik mindenki, de aztán kiderül, hogy a Papa nem biztos, hogy meghalt, az sem biztos, hogy volt, vagy van. De mégis, ebben kicsi közösségben mindenkinek van valami személyes, érzéki viszonya ehhez az alakhoz: senkit nem hagyott érintetlenül a szónak átvitt és nagyon konkrét értelmében egyaránt. Ő volt a Férfi a faluban, ezért mindenkinek van vele valamilyen kapcsolata: szenvedélyes, vagy lírai. Van, aki áldozat, vagy feleség, s van, aki szajha, kitartott. Ebből áll össze egy izgalmas és mulatságos világ, amiben ott vagyunk mi is. Olyan, mintha mi lennénk, mintha mi keresnénk az apát, és mi keresnék Istent ebben az apában. És ez néha nagyon humoros, groteszk, néha nagyon lírai, fájdalmas.” (Telihay Péter)