Egy kozmikus utazás története – amely mégis nagyon emberi, nagyon zsigeri pillanatokat örökít meg. A történet főszereplője a Költő – aki a nagy mű megírására vágyik (visszatérő figurája a Soóky univerzumnak), de szerződése az ördöggel egyáltalán nem tudatos. Éppúgy belesodródik a Sátánnal való utazásba, ahogy a szlovákiai magyar történeti monodrámák hősei elszenvedik a rájuk kiszabott történelmi sorsot. A Sátán az, aki szinte politikusi eszköztárral manipulálva irányítja a történéseket, a Költő öntudatlan félálomban követi, vagy szenvedi el az eseményeket. A Sátán mégsem egy démoni alak, aki fölötte áll az univerzum törvényeinek, emberi vágyak és ösztönök megtestesítője, a szabadság hírnöke, aki manipulációjával, játékával felerősíti az emberi társadalom árnyait, egy züllött, cinikus filozófus – legnagyobb eszköze a tisztánlátás, a romlást az ember saját maga idézi elő.

A Költő meg a Sátán végig nyargalnak a középkoron és Európán, felbukkannak, Shakespeare korában Angliában, megjelennek Pannónia udvarában, Mátyás király bolondjaként, meglátogatják a spanyol Armádiát, de kis kitérőt tesznek az Úristen rezidenciájára is. Az Isten és a Sátán kapcsolata Soóky olvasatában olyan, mint a nagypolitika – a jót és rosszat megtestesítő, a világot irányító két pólus valójában szövetségese egymásnak. Találkozásuk cinikus összekacsintás.

A meg a Sátán, meg én drámai szövege túlfűtött, költői burjánzás, Soóky ugyanazzal a lendülettel visz bennünket végig a történeten, ahogy a Sátán utaztaja a Költő lelkét végig a középkoron, s Európán.