A Mario és a varázsló jelenlegi színpadi adaptációja eltér az előző feldolgozásoktól: hogy azok elsősorban Cipolla köré építették a történetet, a többi szereplő – Mario kivételével – kórusként működött, lekövette a nagy illuzionista manipulációit.

A mi feldolgozásunkban azonban az egyes szereplőknek sorsa van, nemcsak Cipolla tükrében jelennek meg, hanem leképezik a háború előtti Európa elfojtott, elrejtett problémáit, konfliktusait. A mi feldolgozásunk szereplői nagy erőt fektetnek a látszat fenntartására, ugyanakkor mindannyian rejtegetnek valami sötét titkot. Cipolla ezeket a titkokat, sebeket fedi fel, leplezi le. A szereplők tulajdonképpen nemcsak a varázslóval kerülnek szembe, hanem saját démonaikkal, félelmeikkel is harcolnak.

Adaptációnk struktúráját egyrészt az indokolta, hogy szerettük volna, ha az egyetemisták nemcsak kórusként dolgozzanak a produkcióban, hanem szakmailag igényes, összetett szerepekben mutathassák meg képességeiket. A hat egyenrangú szerep így egy izgalmas színészkoncertre ad lehetőséget, ahol az egyetemi hallgatók közvetlen módon tanulhatnak pedagógusaiktól, megismerhetik a színészi munka minden fázisát, a felkészülés, az elemző munka fontosságát, és a gyakorlati színházi munkafolyamatok sajátosságait is.

„Ki volt az?” – kérdi első mondatával a Varázsló. „Ki vagy?” – kérdi Thomas Mann. Az olasz macho nem macsó, a fasiszta nem fasiszta, a szicíliai panziósnő sem az, akinek mutatja magát és a lánya sem az.  Mario, a hallgatag pincér sem. De akkor kik ők? A Varázsló, ez az önpusztító vándorbűvész, utazó szemfényvesztő és szélhámos mágikus erejével felfejti a rejtélyek és hazugságok szövetét. Ez a mutatvány életveszélyes. Mindenkire. Rá is…”

⸻ Telihay Péter